vicces

Halleluja.... HHH.....

Hát igen, énekelhetem újra.... :D Amúgy is nagyon szeretem, szóval külön öröm... de megígértem, hogy nem untatlak benneteket.

Szösszenet:

Ültem ma a jazz-koncerten (ismerősök, már mondhatni barátok játszottak) és eszembe jutott egy emlék. Egy kiskori, azaz hát úgy 9 éves lehettem. És csináltam egy csomó dolgot, amit tulajdonképp, hát nem is csináltam, de mindegy. És mindig rászóltam magamra, persze inkább csak "rágondoltam magamra", hogy hagyjam már abba... egyszóval idegesítettem magam. teljesen egyszerű, nem? :) A lényeg, hogy ma egyszerűen ültem a koncerten. És hát egy ismeretlen ismerős mellett kötöttem ki úgy fél méterrel a zongorista mögött. Hát amúgy is zongoraimádatban égek, szóval néztem, hogy hogy játszik és egyszerűen megszakadtam a nevetéstől... a kedves ismeretlen ismerős biztosan hülyének nézett... de mindegy... vannak az életben olyan pillanatok, amikor csak nevetni kell... ez olyan volt. Ugyanilyen pillanat volt, amikor a kedves ismeretlen ismerőst le akartuk fotózni... köbö, mint a 12 évesek úgy viselkedtünk. Se gáz.... a lényeg, hogy már rázkódtunk a nevetéstől, miközben a másik asztalnál már nem tudták, hogy mi lelt bennünket... de kit érdekel... nem az a fontos.

Szösszenet2:

Az asztalnál felmerült egy téma: Az ázsai nő melle. Ez kicsit abszurdan hangzik, de itt tulajdonképp a wc-ben levő festményről volt szó. Hát kicsit máshogy nézett ki, a nő a képen, mint ahogy kinézhet a valóságban, minthogy az össze ujja ugyanolyan hosszú volt és hát a mellére ahogy a fény esett... hát az lehetetlen... szóval az arcát se hiszem, hogy olyan lenne, mint amilyen a valóságban....

Szösszenet3:

Egyszerűen imádom a gyerekeket. em tudom miért, de míg az emberek egy jó része ha meglát egy kutyát, rögtön odaszalad és megsimogatja... hát én a gyereket szeretem annyira, hogy egyszerűen a társaságukban lenni nagyon felemelő élmény. Van egy kislány, Szonja, aki a mai Hálelú próbán is ott volt. 3 éves se, és nagggyon kis cuki :D A telefonomon játszott, de minden játék nehéznek bizonyult, úgyhogy maradtunk a rajzolósnál. Fél percenként mondta, hogy "Újat buborékoszat" vagy, hogy "Újat, Birágoszat".... zabálnivaló volt :)

Tudjátok mi a jó a gyerekekben? Hogy nem ítélkeznek. Nem nézik, hogy honnan jöttél, nem tudják, hogy kell megállapítani valakiről, hogy az most valószínűleg lecsúszott. Nem ismerik az etikettet, ezért minden megbocsátható nekik. Egyszer bevittem egy lányt, aki büntetett előéletű a gyerekekhez, akikre vigyáztam. A lány 14 éves most, nagyon aranyos. Csak hát... hát igen. Jelenleg is intézetben él, különleges alkalom volt, hogy nem ott kellett töltenie a szombat estéjét. A lényeg, hogy én nagyon szeretem a lányt, tényleg, de valahol mélyen azért bennem van az a gát, amitől nem tudok szabadulni, pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt áttörjem. De a csajszi két perc alatt összebarátkozott a gyerekekkel, akik, mint idősebbet befogadtak, hallgattak rá és nem nézték, hogy ki ő, csak azt, hogy hogy viselkedik, hogy bán velük. Az egyik legfelemelőbb élmény volt az életemben. Amikor valaki azt mondja, hogy nem szereti a gyerekeket, azt egyszerűen nem tudom megérteni. Annyira önzetlenek és tiszták és édesek. És némelyik annyira okos és értelmes Az 5-6 évesekkel már elég komolyan el lehet beszélgetni. Van egy 7 éves kislány, Janka. Na tuti, hogy tök nagy barátnők leszünk 10 év múlva. Nagyon szeretem azt a kis csajt. Amúgy a Szonja nővére ;) De akkor nem hagyhatom már ki a harmadik tesójukat a Petrácskát se a felsorolásból. Petrában azt bírom, hogy bár még csak 5 éves, igen komoly személyiségjegyekkel rendelkezik. Általában véghezviszi az akaratát, nagyon kitartó és nem lacafacázik. Habár a Janka az a fajta szerepelni vágyó lány, Petra nem lett ilyen. Sőt. Alig lehet kirángatni a színpadra. Vagyis hát sehogy. Ő nem szerepel. A középső gyerekeket és különösképpen szeretem, mert kicsit mindig elhanyagoltabbak, mint a nagyobbak. Nem mondom, hogy ez Petrával is így van, nem látok bele. De valahogy azért mindig háttérbe szorulnak a középsők. Érdekel nagyon, hogy hogyan élik meg ezt ők. Petra nagyon szereti a testvéreit ennek ellenére, ez tisztán látszik....

Jáhhhhj.... az a három csajszi :D

na megyek alszani... szóval Jóéjt! ;)

háhh

Ismét egy új bejegyzés, a hosszú némaság után.

Úgy döntöttem, hogy életem unalmas momentumaival nem untatom a népet (vagyis titeket). Inkább apróbb szegmenseket írok le, gondolatokat, észrevételeket.

Például... itt van egy esemény, amit már akkor tudtam, hogy meg kell írnom. Sőt a mondatokat rögtön meg is fogalmaztam magamban. Majd ma buta módon előadtam a monológot egy ismerősömnek. Szóról-szóra úgy, ahogy most ide leírom. De nem érdekel, muszáj...

Tegnap felszálltam a metróra, kezemben az éppen aktuális könyvvel, amit olvasok (Eat, Pray, Love; alias: Ízek, Imák, Szerelmek). Tehát fölszálltam és a - 2-es szememmel megláttam egy nőt, aki tőlem 1 méterre olvasott egy könyvet. Rögtön rácsodálkoztam, hogy milyen hasonló a borítója a könyvének. Ugyanúgy két kép van rajta, középen a könnyen olvasható címmel (kivéve nekem, a mínusz kettesnek, egy méterről). Mondom jó, hát van ilyen. De ahogy hunyorogtam rájöttem, hogy ugyanazt a könyvet, legalábbis egy ugyanolyat olvasott. Mi ketten tök egyformák voltunk. Minden különbség köztünk 30 év, 30 kiló, és a miniszoknyája a neccharisnyájával és a rusztikusnak mondható csizmájával (ennyi erővel sportcipőben is lehetett volna) . A lényeg, hogy habár mi ketten, mint az ikrek, nem győztem elrejteni a címoldalát a könyvemnek, habár jól tudom, senki nem hasonlítgatná, hogy mit olvasok én és a velem szemben levő hölgy. De mégis. Ugyanazt a könyvet olvasta.. Ugyanazt a ponyvát (mert szépirodalomnak, majd csak 50 év múlva fogják hívni). És ha ránézek erre a nőre, aki bizonyára valakinek az anyja, és főz rá, biztos van egy állása, ahol fizetnek neki. Gürcöl ő is és megfelelni elsősorban magának akar és a többiek véleménye csak utána érdekli, mint ahogy bárki másnál is megfigyelhető ez a jelenség. De a lényeg, hogy tényleg volt bennünk valami közös. Hacsak egy könyv is. És megfordult a fejemben, hogy mi van, ha én is ilyen leszek 30 év múlva? Ha 20-nak akarok majd kinézni és emiatt igen csak rövid szoknyákat hordok és túlsminkelem magam. Mentségemre szolgáljon, a könyvet kaptam. De nem rossz. Tényleg nem. Ahogy élem az életem, egyre inkább megbizonyosodok arról az elméletemről, hogy két ember nem tud annyira különbözni, hogy emiatt ne tudnának kijönni. Az osztályom tökéletes példa erre. 23 tök különböző ember. És egyedül nekem és az egyik srácnak vannak nézeteltéréseink, de ezeket is le tudjuk küzdeni és én felül tudok emelkedni a sértegetésein és így, hogy megteszem a kezdőlépéseket, ő is egyre kedvesebb. Fontos a figyelem. 23 tök különböző ember. De mindenki jóban van mindenkivel. Szeretjük egymást. Mintha testvérek lennénk. 6. éve húzzuk egymás agyát, tehát érthető, hogy egymás agyára megyünk olykor....

Mindegy anekdotám folytatása: Mellettem egy 2 m magas, colos srác állt. Aki hát hogy is mondjam, elég jól nézett ki, csak éppenséggel 2 fej választott minket el egymástól, amitől a kisebbségi komplexusom megint a kétszeresére nőtt. Tuti modell a pasas. Vagy meleg. Tök jól öltözködött. Nem értem, hogy hol kapott akkora kabátot, amekkorára neki szüksége van. De tényleg nem. A lényeg, hogy háttal álltam neki, de mikor megfordultam, találtam egy szőke hajszálat a kabátján. Megismertem. Az enyém volt... elég vicces. Két percet töltött mellettem és máris a DNS-emet hordozza. Ráadásul olyan anyagú volt a kabátja, ami nem ereszti a hajszálakat, de nem ám. Ki tudja, talán még most is ott van. A szőke, göndör szál a jóképű, komplexus ébresztő idegen kabátján...

ömmm... again?

na jó... most írok egy új bejegyzést, mert ha letört vagyok és leírom, hogy miért, akkor valamiért jobban leszek... tiszta mázli, hogy én ennyivel meg tudom oldani és nem kell hozzá egy csomó csoki, mint az amerikaiaknak...

Másik nagy mázlim, hogy a problémáim komolysága nem haladja meg egy átlagos tinédzserét...
Tudjátok miért jó Edward Cullennek? :D (el se hiszem, hogy ezt képes vagyok leírni...) mert azért annak, hogy az ember mások fejébe lát, elég sok előnye van.

Undorító dolog, hogy Twilightos példákkal rukkolok elő... :D na de mindegy.

Mi is egy átlagos "tini" főproblémája? Itt van egy lista, amelyet ugye előszeretettel készítgetek állandóan...:

1. Elfogadási probléma

Tehát, hogy szeretnek-e minket, avagy mindenkinek az idegeire megyünk-e... néha olyan embertől hallom, hogy ilyen problémákkal küszködnek, akikről ez teljességgel elképzelhetetlen. A társaság közepei, "they are in the spotlight". És baromira ugyanolyan nehézségei vannak, mint nekem, mint másoknak. Mindenki csak az elfogadásra vágyik. Ás amikor azt mondom, hogy engem senki se szeret, akkor nem rinyálni akarok, hanem hallani, ahogy kimondják az ellenkezőjét, akkor is, ha nem igaz... de azért a szíve mélyén mindenki érzi, hogy totál hülye, nem? Mindenkinek vannak olyan bizalmasai, akikkel bármit megbeszélhet és nem adják ki. Lehet, hogy baromira hűtlenek vagyunk és mindig más és más emberekre vágyunk, és mindeközben úgy képzeljük el magunkat, mintha csak egy emberre lenne szükségünk és akkor minden problémánk megoldódna...

2. szerelem??!!?!

Hát igen... ebben a korban egy másik fő probléma a testi vonzalom, hormonok túltengése és a rajongás és a szerelem közti különbségek észrevételének hiánya...
Egy okos ismerősöm azt mondta, hogy a fiatalok esetében sokszor arról van szó, hogy csak a kíváncsiság vezérli az egyéneket. Ha már belecsöppentünk a dolgokba, akkor teljesen más a véleményünk...
Szóval én mindig mérlegelem a dolgokat... megéri-e? kapcsolat szintjén működne-e? mik a hibái? mi az, ami idegesítene benne? és így tovább... nem érdemes úgy mérlegelni, hogy igenigen, lehet, hogy csúnya és legszívesebben leokádnám, na de nagyon okos... ha valakiben zavar engem az, hogy csúnya, akkor hogy a francba lenne az lehetséges, hogy hónapok múltán ne legyen ez olyan zavaró tényező, ami miatt véget vessek egy kapcsolatnak. Nem arról van szó, hogy külső alapján ítélkezek, de azért igenis fontos. És eddig (az elmúlt majdnem 2 évben), mindig úgy döntöttem, hogy nem érdemes... hogy felesleges és főleg az elmúlt egy évről van itt szó. Sokkal nehezebb, de megéri és utólag hálát adok a jó döntéseimért, például ma is. :'D

3. Féltékenység

Hát igen, ezzel küszködik mindenki. Emlékszem, hogy 5-6.ban szörnyen féltékeny voltam egy osztálytársnőmre, aki gyönyörűen rajzol és ír és énekelni is remekül tud. És most mi van? Hát én azóta rengeteg lehetőséget kaptam és elismerést. És rájöttem, hogy felesleges más tehetségét irigyelnem, mikor fontosabb, hogy a sajátjaimmal törődjek. Mindenkinek fontos, hogy tisztában legyen a képességeivel. Százezrek röhögnek a Megasztáros bénábbnál bénább embereken. Nem szabad, hogy irigykedjünk, mert akkor könnyen olyan dologba foghatunk, amihez semmi közünk és ezzel mások munkáját tesszük tönkre vagy közröhej tárgyai leszünk. Másrészről, ha jó helyen vagyunk akkor építünk. Én utálom benyomni magam egy helyre. Szerintem fontos, hogy inkább finoman érzékeltessük, hogy jók vagyunk valamiben, és ha ez így is van, akkor mások fognak hívni, ellenben, ha nyomulunk, akkor könnyen feleslegesek lehetünk...
na jó éjfél van és összevissza beszélek totál hülyeségeket
szóval jóéjt !

fáj...

Mi is lett vége tegnapi/mai éjszakázásomnak?
Hát megírtam a fizikát. Egy fogalmat nem tudtam, meg 2 feladatot nem tudtam megoldani. Pedig megvoltak az összefüggések, de olyan volt, mintha egy adat hiányozna. Egyszerűen nem stimmelt valami... mmint nekem. Amúgy 10 feladat volt... csakhogy lássátok, annyira nem vagyok hülye. Remélem a négyes meglesz. De, hogy őszinte legyek, egyetlen fizikaórára se tanultam előtte... ami mondjuk szomorú, de így van... ha egy 4est összenyökögök, az jó. Év végén úgyis max. 4es leszek. Még feleltet egyszer, aztán szeva... innentől viszont minden egyes órára felkészülök. Igen, mindegyikre... Az info tanár dogát akar velünk íratni, tök brutál... info doga?? Utoljára nem is tudom mikor volt olyan... főleg elméleti részből.
Hát igen, a suli kemény. De nem túlélhetetlen. És én mindig azt mondom, hogy legalább az érettségim jó lesz.
Na igen. Tehát megírtuk a dogát. Utána még két órán benn voltam. Szóval az első 4en részt vettem, ha nem is túl aktívan, aztán info órán beszéltem anyuval msnen, akivel megegyeztünk abban, hogy hazajövök. Úgyhogy ma csak 4 órám volt... juppí. De viszont pótolhatom, amit vettek...
Na jó... nem tudom mikor írtam ennyit a semmiről utoljára...
Jah és azért az a címe az egésznek, hogy fáj, mert tökre bedurrantak a nyirokcsomóim, a torkom nagyon kapat és lüktet a fejem. Persze a suliban ennek ellenére pörögtem, mert különben aludtam volna. De itthon nehéz nem sajnáltatni magam. Szegény Tinának minden szünetben elmondtam, hogy szét fog robbanni a fejem, és bocs, ha agyas lesz... Iszonyat fáj... na mindegy... most a torkom jobban fáj, szóval az legalább elnyomja. És inkább a torkom fájjon, mint a fejem.
Na jó... pusszika.

Fizikkkka

Hát igen... mi veszi rá az embert, hogy hajnali... ilyenkor bloggerkodjon? Tök egyszerű... unja a fizikatanulást és minden mást szívesebben csinál...
Holnap fizo TZ... meg kémia felelés... szóval tényleg meg kellene tanulni... csakhogy bármennyit is tanulok, úgy érzem, hogy tök felesleges, mert egyszerűen nem tudom... igen, talán kellett volna minden órára tanulni... tudom... ezt nem lehet így behozni... de én azért nagyon szeretném... komolyan... szóval igyekszem...

Az elmúlt napokról...:

A múltkor, mikor nagyon rosszkedvűen írtam, azért buktam ki, mert hogy igazán nincsenek barátaim. De tulajdonképpen annyira nem gázos a helyzetem... Persze azért megkérdezném a barátaimtól, hogy egy 10es skálán mennyire tartanak nélkülözhetetlennek... de mindegy...

Lassacskán lecserélem ezt a designt, mert hát elég gáz... engem nagyon idegesít...

Rájöttem, hogy tök empatikus vagyok... néhány személlyel. Van akiknek kiröhögöm a baját, ami nem szép, de van akiknek én pusztulok bele a szomorúságába. Egyszerűen... vannak akiknek a problémái annyira röhejesek, hogy az hihetetlen és ezért nem tudom komolyan venni a személy problémáit, de azt, amikor valaki csalódott és mélyen, látszik is rajta, hogy komolyan szomorú és elkeseredett, azzal nagyon együtt tudok érezni és teljesen kivetítem magamra a panaszait.
Szerencsére megvan az a jó tulajdonságom, hogy egyszerűen nem tudok tartósan szomorú lenni. Valamiért az örömközpontom sokkal fejlettebb... Ez nem azt jelenti, hogy hű de pozitív vagyok, inkább azt, hogy reálisan látom a dolgokat. És nem úgy élek meg mindent, ahogy velem esik meg, hanem az érem másik oldalát is megpróbálom figyelembe venni. Én csak egy napig tudok szomorú lenni, de olyankor a depresszió legmélyebb részeit átélem... viszont én ezeket... kialszom, vagy nem tudom. Nem tudok ugyanazzal az érzéssel kelni, mint amivel lefekszem... este a problémáim eltűnnek.

Még valamire rájöttem... habár nem önerőből... a lényeg, hogy rájöttem, mi zavar egy emberben a legjobban. Az, ha ítélkezik. Mindenki hazudik, vagyis hazudott életében legalább egyszer. Van aki azt mondja, hogy az őszinteség a legjobb minden helyzetben. Én is úgy gondolom, hogy az a legtisztességesebb minden helyzetben. De velem sokszor előfordul, hogy menteni próbálom a búrámat. Szóval igen, kedves tanáraim előfordult már, hogy puskáztam, leckét másoltam, sőt az is, hogy még az utolsó pillanatban is megpróbáltam menteni magam. És hát rosszul is érzem magam miatta... de inkább legyen egy-két nem önerőből jó jegyem, minthogy rossz legyen az év végi átlagom, vagy ne adj Isten, ne vegyenek fel oda, ahova szeretném. Anyuk mindig azt mondják, hogy a 11.-12. a legmeghatározóbb és ott dől el az ember sorsa. És hát igen... megteszek mindent annak érdekében, hogy sikerüljön. Oké... kedves tanáraim, ez nem azt jelenti, hogy nem tanulok. Mert azért a kémián kívül, csak látják, hogy teljesen hülye nem vagyok a tantárgyakból, és ha lusta is vagyok, de azért egy kis eszem van a dolgokhoz... a lényeg, amit ki akartam hozni az egészből. Hogy igen vannak különböző emberek, különböző hibákkal... és én nem ítélkezem. Mindenkiről van véleményem, ami sokszor rossz. De utálom, ha valaki szid valakit. Van hogy én is partner vagyok a kibeszélésbe, de utána átkozom magam. Sajnos néha jól esik rosszindulatúnak lenni... de igyekszem tenni ellene. Viszont igen, vannak akik látszólag ilyenek-olyanok és akikről van véleményem. És azért többnyire őszinte vagyok. És ha nem is megyek oda valakihez, hogy "szerintem egy szar alak vagy", ha ő odajön hozzám és megkérdezi, hogy mi a véleményem róla, megmondom. De nem rontok ajtóstul a házba. A rossz az, hogy ha azt hallom, hogy a barátnőim arról beszéltek, hogy mit csinálok rosszul,az nagyon szarul esik, de én is megbeszélem mások háta mögött... mondjuk azért ez nem igaz... nem a háta mögött, mert, ha valami nagyon gáz, akkor azért szólok, csupán szeretetből. És megpróbálom csak a legbelsőbb embereknek elmondani a rossz véleményem. Mindenesetre megfogadom innentől, hogy kibeszélni soha többet nem fogok senkit, mert ez a leggaládabb és legundorítóbb dolog... leszámítva egy pár dolgot :D

Mire jöttem még rá? Hogy van még néhány gyengeségem. Pl. Iszonyat büszke vagyok. De pont ezért nem is ítélek el más büszke embereket. Nem ítélkezem... Szóval igen szeretek dicsekedni... rossz szokás...

És tudjátok milyen bókot kaptam ma? Hogy igazi lány vagyok... vagyis olyan, aki nem tökéletes, sok a hibája, de ez teszi igazivá és nem álomképpé... Az összes regényben az volt a kedvencem, akinek a legtöbb hibája volt, mert egyszerűen pl. egy Pál utcai fiúkban mennyivel élőbb egy Geréb, mint egy Nemecsek... komolyan... asszem így hívták őket... mindenesetre ez a nézetem megért egy dicséretes 5öst irodalomból :D (látjátok... elég büszke típus vagyok)

Hümmm... na jó.. megyek és fürdök egyet... közben kémiázok, aztán visszakanyarodok a fizikához... pápápápá...

Just a day

Nem tudom meséltem-e, de ugye vizsgáztunk angolból... más iskolában kis érettséginek hívják... itt csak vizsga. A lényeg, hogy míg az írásbelit nagyon elcsesztem, a szóbelim max. pontszámos lett, ami miatt nagyon büszke vagyok magamra... pedig azt hittem, hogy az is szörnyű lett...

Aztán
Tegnap:
Hát ami a lényeg... Átjött Geri megnézni a Muzsika hangját... nem tudom hányan olvasták a fantasztikus filmösszeállításokat. Az egyik a Tinával való kedvenc filmeink, a másik pedig az örök klasszikusok. Na hát az örök klasszikusok első helyezettje. Ha valaki ezt MÉG nem látta, sürgősen tegye meg. A lényeg, hogy megnéztük, mert tegnapig ő se látta. És szerintem egészen élvezte is... Na jó az túlzás, de nem unta halálra magát alatta... mondjuk végig dumáltunk alatta... :D A film után csináltunk valamit amit nem írok le, mert hát nem tudom mennyire örülne neki, ha tudnák az emberek, hogy milyen extrém dolgokra vállalkozik... A lényeg, csakhogy senki semmi fantáziájára bízott dologra ne gondoljon. A kellékek: 1 TV, 1 DVD, 1 MŰKÖDŐ DVD lejátszó, 2 mikrofon (opcionális), 2 (vagy több) személy ... na igen... aztán gitároztunk, amit én nem tudok, de legalább nem porosodott a gitár a polcon... Aztán zongoráztunk... amit meg ő nem tud (persze én se, csak kicsit jobban) Aztán dumáltunk.... és köbö ennyi...
Aztán
Ma:
ömmm... minden óra más teremben jUhHéJ.... aztán... köbö ennyi a lényeg... jah délután elmentem ÚDSZre, ami elmaradt, csak elfelejtettel szólni. Aztán próba volt... elég viccesre sikeredett, de én élveztem nagyon... Oszi nagyon durván jól dobol... Kemény nagyon... A gitárosok is menők.. én meg nem tudom a dalokat... na köbö finish...

bye

Hey guys...

Igazából annyi minden van bennem....
Annyi minden, amit senkinek nem tudok elmondani. Nem azért, mert nincsenek barátaim. Több van, mint amit akarhatnék... csak egyszerűen a barátokat nem az érzelmek, hanem a titkok érdeklik. Ha valakinek titkos kapcsolata van, és megosztja ezt valakivel az rögtön a bizalmasává válik... legalábbis ezt gondolják az emberek. Szerintem ha valaki elmondja, hogy hogy éli ezt meg, valójában akkor váltak barátokká, akkor ismerik egymást.

Úgy döntöttem pontokba szedem, amit elszeretnék mondani.
"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"- mondta egy nagyon bölcs ember, Karinthy Frigyes. Igazából az olyan embereknek van blogja... áhh ezt majd kifejtem később bővebben... egész jó kis cikk fog születni belőle. Miért is kezdtem most el írni?

Néztem a Gossip Girlt... Mondhati ez a sorozat a múzsám. Elég hülyén hangzik, de igaz. Mindig mikor nézem ezt a sorozatot olyan érzéseket vált ki belőlem, amit más nem. Az emberek függetlenek benne, a pénz nem akadályozza őket, mégis nagyobb a teher rajtuk, mint hinnénk. Érdekes az egész. Újraértékelem az eddigi életem, mikor ezt nézem. Volt, hogy beteg voltam és megnéztem egyhuzamban vagy 15 részt. Aztán egyszer csak kikapcsoltam. Azt mondtam elég, menjünk tanulni. Kitakarítottam a szobámat, helyet csináltam a falamon, hogy olyan dolgokat rakjak ki, ami inspirálhat engem, tanultam. Mert hirtelen elegem lett abból amit láttam és mert észrevettem, hogy olyan nincs, mint amit ott látok. Legalábbis nem Magyarországon.
Mi történt ma? Ez a sors, vagy Isten, ki hogy nevezi... A TV kikapcsolt. Azaz ez nem volt olyan véletlen, de nem áramszünet, mindegy, bonyolult. Elment a sorozat, nem tudtam nézni. És elkezdtem gondolkozni. Ami sose jó... És rájöttem bizonyos dolgokra. Ezeket mindig is tudtam, de most valamiért érzékenyebben érint. Nem tudom miért... Úgy érzem az életem kisiklik a lában alól... egyszerűen nem találom magam. Keresem, de nincs meg. Néha úgy érzem, hogy kergetem, mint az árnyékot a kisgyerekek és nem veszi észre, hogy nem ő követi az árnyékát, hanem fordítva és ha lefeküdne elkaphatná... amikor közel járok hozzá, hogy elkapjam, minden elsötétül és az árnyék eltűnik. Majd megint előjön, hogy kergethessem, aztán megint elhalványodik. Kiszalad a kezeim közül. Nem tudom ki vagyok. Értem én, hogy ennek a korszaknak a lényege, hogy megtaláljam és addig kergessem, míg el nem kapom. De engem annyira érdekel minden, hogy semmi se érdekel. Nincs egy szenvedélyem se, nincs amiben igazán jó lennék. oké tudok énekelni, de nem annyira, hogy vigyem is ezzel valamire. Tudok valamennyire zongorázni... a valamennyire talán túlzás is. Egész jól rajzolok, csak mondjuk nem elég jól. Értem a matekot, habár ezt általánosságban mondtam, nem a mostani állapotomra. Szeretem az irodalmat, a történelmet.... de egyiket se annyira, hogy le tudjak horgonyozni mellette... Én csak szeretnék valamit, ami mellett ottmaradhatok és megmutathatom, hogy igen, ebben igazán jó vagyok...
tudjátok mi a legidegesítőbb? Volt olyan, amiben tudtam a legjobb lenni. Nyertem versmondó versenyt. Az a legjobb érzés. Amikor megnyered. Ott van a cm a kezedben és azt mondhatod, hogy te vagy a legjobb, nincs aki jobban csinálná. A csúcson állsz, nem a második, vagy a harmadik vagy, hanem az első. A legelső. A tápláléklánc csúcsa és te vagy az aki megmarad. Igen. Majd hirtelen rádöbbensz, hogy igen, a csúcs változik, mert az a tehetség, amit kaptál nem elég.
Van egy csomó hibám. Makacs vagyok, és reálisan látom a dolgokat. Magamat is.... habár kicsit kiélezve. Nagyon nyers vagyok és egyszerű, mégis bonyolult. Elérem, amit akarok, és tudom manipulálni az embereket. Mindez könnyen megy. Csak utálom ezt csinálni, és mégis csinálom. Utálok hazudni mégis néha olyan nehéz az igazság. Mostanában törekszem arra, hogy tisztázzam a dolgokat. És kifizetődik. Azt kell mondjam megéri. Nem akarok példákkal pedálozni, de higgyétek el, hogy nincs jobb, mint tisztának lenni az emberek szemében. Az emberek azt mondják, hogy egy piszkos papírt nem lehez kitörölni, maximum új lapot indítani. Én azt mondom, hogy mindent ki lehet mosni. Némelyik folt makacsabb, van ami könnyebben kijön, mint hittük. De idővel és türelemmel mindent el lehet távolítani.
Azt hiszem azért írok ide, mert nincs egy normális barátom. Amíg volt, nem kellett, hogy blogot írjak, mert leírtam neki a bajom.

Na jó... ezt most egy nappal később írom....
Tegnap kicsit ki voltam idegileg, mert elkezdtem gondolkodni... A dolgaim egytizedét írtam le, mert aztán elvonta a figyelmemet egy bizonyos "Halvány ibolya", amit elkezdtem keresni, de nem találtam... aztán meg jobb kedvem lett... most egész jó kedvem van.... majd írok a mai napról holnap... mert holnap megjön az AVONom... :D (kösszi Ancsi (L))